Katasztrófavédelmi gyakorlat metróvonalon
| Tesztek - Budapest |
Katasztrófavédelmi szituációs szektorpróbát tartottak mára virradó hajnalra a Széll Kálmán téri metró alagútban, melyre szerkesztőségünk is meghívást kapott. Ennek során szorosan együtt működött a BKV, Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OFK).
A gyakorlat szerint a Keleti-pályaudvarnál klórt és benzint szállító teherkocsi ütközött össze, így evakuálni kellett a lakosság egy részét, a többieket pedig metróalagútba kellett telepíteni. A sérülteket először regisztrálták a Katasztrófavédelem munkatársai, majd ezt követően az állomást hermetikusan lezárták, és túlnyomás alá helyezték. Ekkor megszűnt minden kapcsolat a felszínnel, innentől kezdve az állomás saját ellátó rendszereire helyeződött a figyelem. Az energiaellátást az állomás saját aggregátorai oldották meg, valamint rendelkezésre állt elegendő ivóvíz, és oxigén. A Vöröskereszt munkatársai megkezdték a főként horzsolásos sérülések ellátását a külön erre a célra kialakított részlegen. A gyakorlat során megkezdték a vélhetően fertőzött civilek ruhájának vegyvédelmi semlegesítését is.
A gyakorlatban részt vevő 250 fős civil tömeget a metróalagútba terelték, majd ott várakoztak a veszélyhelyzet elhárításáig.
Vajda Zoltán, a BKV metrófőmérnöke elmondta: a BKV feladatai közé tartozik az óvóhelyek fenntartása, valamint üzemeltetése. Ezt ezerötszáz szakmailag kiképzett dolgozó látja el, akik vész esetén kezelni tudják az összes berendezést.
Szkotniczky Gergely, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság Lakosságvédelmi és Hatósági Osztályának munkatársa elmondása szerint az ország egyik legnagyobb, és legbiztonságosabb búvóhelye a metróhálózat. Nemcsak atomtámadás idején szolgáltat megfelelő óvóhelyet bizonyos szakasza, hanem 30 kilométeres szakaszból 24 kilométer alkalmas polgári feladatok betöltésére is. A 2-es és 3-as metró vonalán összesen 12 egymástól elkülönített védelmi szektort található, melyek 220 ezer ember befogadására alkalmasak, s azonnal bevethetőek.
Szkotniczky Gergely a 2 óra alatt lebonyolított nagy létszámú szektorpróbát eredményesnek értékelte: a védelmi szektor, valamint műszaki berendezései jól vizsgáztak, egy esetleges éles bevetés esetén ellátja feladatát. Ilyen nagyszámú gyakorlatot egyébként 1970-óta nem végeztek.
