|
2011.10.16
15:39:34
|
|||
|
Az alábbi, nem szokványos stílusú panaszlevelet küldtem a BKV Ügyfélszolgálatának az elmúlt néhány nap eseményeiről: Történt a minap, hogy párom meglepett egy hosszú hétvégével félévszázados évfordulóm alkalmából a pomázi kastélyban. Mivel újpestiek vagyunk, és pillanatnyilag nincs autónk, az időjódok meg beígérték a korai telet, így biciklivel nem mertünk útnak indulni, maradt a BKV. Az indulást október 13., csütörtökre terveztük. Az egyik ismert Útvonaltervezővel megnéztem, hogyan is menjünk. Idézem: 96 busz 9:57 Felszáll Bucka utca… Ezzel csak az volt a baj, hogy mikor kiértünk a megállóba, kiderült a kihelyezett menetrendből, hogy hétköznap 10:01-kor indul a busz a megállóból. Ez abból a szempontból, hogy amúgy is később indultunk el, már nem volt érdekes… A következő busz 10:31-kor jön a tábla szerint. Talán egy picit hamarabb is jött. Nem is baj – gondoltam -, legalább elérjük a Tungsramnál a 204-est. Megnéztem a menetrendet: 10:33-kor kell jönni. Tehát mindjárt. Közben a váróban volt egy plakát, ahol kávét reklámoztak. Épp azt beszéltük meg, hogy hogyan lehet olyan szépen tálalni, amikor 10:36-kor elhúzott mellettünk a busz. Persze nem láthattuk, hogy jön, mert háttal álltunk. Nem is hallhattuk, mert a Váci út annyira forgalmas, hogy a nagy zajban nem lehetett észrevenni. Ráadásul egy halkabb típus volt. Feldühített a dolog, mert félóránként jár, így elég sokat kellett várni a következőre. Miután volt időm a következő busz érkezéséig, felhívtam a BKV közönség szolgálatát. Közöltem: panaszkodni szeretnék. Elmeséltem a történteket. A hölgy elmondta, hogy ha nem egyértelmű az utas szándéka, vagy nem veszi észre az utas, hogy ott a busz – mint a mi esetünkben – meg kell állni, akár dudálnia kell, hogy az utas ha akar, fel tudjon szállni. Nos, ez most nem történt meg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy pár éve a Fóti úton jártam így. Ültem a félóránként járó 96-os buszmegállóban, és olvastam. Mire észrevettem, hogy az aluljáróból előtűnik a busz, már el is húzott.) Most közülte velem a közönségszolgálat telefonjánál ülő hölgy, hogy figyelmeztetik a vezetőt. Jobb híján nem tehettem mást, mint elfogadtam, és megvártuk a következő járatot… A történetnek itt akár vége is lehetne. Csakhogy vasárnap (okt. 16.), mikor jöttünk haza folytatódott a bosszúság a 204-es járattal. Miután Pomázról beérkeztünk a hévpótló busszal Békásmegyerre, még beugrottunk a szupermarketbe, hogy az ebédnek valót megvegyük. Utána átmentünk a 204-es végállomására. Éppen délben indult a következő. Felpakoltuk a bőröndöket, és menetközben megpakolt húzós kocsit. Fájós lábam ellenére nem ültem le, nehogy valakire ráessenek a csomagok. Erre az elővigyázatosságra azért volt szükség, mert a busz induláskor erősen indult, megálláskor meg hirtelen állt meg. Mondtam is páromnak, hogy vagy ugyanazzal a gyorsjáratú vezetővel utazunk (ugyanolyan típusú 412-es busz), amelyik csütörtökön elhúzott mellettünk, vagy nem ezzel a kocsival szokott menni a vezető, és nem ismeri milyen erősen kell nyomni a pedálokat. A Fóti útnál szerettünk volna leszállni. Alig, hogy elhagytuk az előző (Rév u.) megállót, már nyomtam is a gombot. Közben egy kézzel próbáltam a bőröndöket az ajtóhoz vinni. A másik kezemmel erősen kellett kapaszkodni. Nos, egy gyors fékezéssel beértünk a megállóba. Annyira sikerült a művelet, hogy a húzós kocsi beesett a lépcsők közé. Az ajtó nem is tudott kinyílni. Kértem a vezetőt, hogy előbb csukja be, „mert annyira fékezett megálláskor, hogy leesett a kocsi”. Akkor becsukta, majd miután kiemeltem a kocsit, újra kinyitotta. A három kerekes cuccal leszálltunk. Közben láttam, hogy a kocsiból kiesett a darált hús. Ekkor ajtó újra be, csomag ki, ajtó ki, majd újra leszállás. A megállóban megkönnyebbülve konstatáltuk, hogy mi is és a csomagjaink épségben megúsztuk. Bár a kocsiban kissé átrendeződtek a belerakott holmik… Csak otthon, főzés előtt derült ki, hogy a két tejföl közül az egyik a buszon maradhatott. Valószínűleg a kinyitott ajtó bepréselte… Elnézést kérek, ha takarítani kellett a buszt! Így lett még emlékezetesebb a születésnapom. De azért ezekről a „meglepetésekről” lemondtam volna. Újpest, 2011. október 16. Wagner Attila
Találatok: 135 | Bővebben...
|
|||
|
2010.11.16
19:02:29
|
|||
|
Budapest egyik legforgalmasabb villamosvonala mentén robbant le személygépkocsijával egy hölgyemény. Annak érdekében, hogy autós társainak ne okozzon dugót és fennakadást, a "körciciken" áttolva, a villamosvágányokra tolta autóját a Kiskörúton. Azzal azonban már nem törődött, hogy a villamosok viszont sorakoznak a tragacsa mögött... Ő csak a felhajtott motorháztetőjű autója mellett állva várta a csodát, hogy autója ismét működőképes legyen. Mikor munkatársunk a helyszínre érkezett, már a Szabadság hídig álltak a villamosok, és a BKV forgalmi kocsija és több sárga ruhás közterületes személyzet is megérkezett a helyszínre... A villamosvezetők pedig udvariasan tájékoztatták a reggeli csúcsidőben villamosonként jelenlévő 100-150 utast, hogy egyetlen "rossz helyen parkoló" autó miatt nem tudják tovább szállítani őket, és pótlóbuszokkal lehet folytatni az utat... Az ilyen személyekkel szemben joggal merül fel, hogy meggyanúsíthatóak a közérdekű üzem megzavarásával, és ennek megfelelő összegű pénzbüntetéssel kell súlytani, esetleg több napos villamosba való bezárást is elfogadható büntetésnek lehet tekinteni. Drága Hölgyem! Engedje meg, hogy gratuláljunk a tettéhez, és amennyiben olvassa blogunkat, ossza meg velünk, hogy miként jutott jogosítványához! Előre is köszönjük, de azt minden bizonnyal állíthatjuk, hogy az üzleti képességei tökéletesek, mert ehhez teljesítmény kellett!! Szép napot!
Találatok: 295 | Bővebben...
|
|||
|
2010.06.30
09:51:38
|
|||
|
BUDAPEST, 2010. JÚNIUS 29., DÉLELŐTT - Érdekes karbantarói hozzáállással szembesültem kedd délelőtt az egyik legforgalmasabb buszvégállomáson, míg vártam a buszra. Az egyik kocsihoz szerelőt hívott a vezető, aki megállapította: "Tényleg nem sok, de van még benne!"
Találatok: 185 | Bővebben...
|
|||
|
2010.03.15
12:57:32
|
|||
|
Ugyan már másfél éve, hogy első autóbuszviszonylatain bevezette a BKV az elsőajtózást, mondván kísérleti jelleggel, majd ezt követi az összes többi autóbusz is, mára eljutottunk oda, hogy az elsőként bevezetett vonalak (87, 87A, 141 és 187) után következett a 40-es autóbusz, majd 1 éves várakozást követően a 88-as.
Találatok: 286 | Bővebben...
|
|||
|
2010.02.26
05:46:29
|
|||
|
A BKV körülbelül egy éve vezette be az úgynevezett szigorított jegyellenőrzést. Folyamatosan azt lehetett hallani, hogy mekkora többlet bevételt jelent a BKV-nak a szigorított jegyellenőrzés. Úgy gondolom, hogy ez rá is fér a BKV-ra, és ha valóban akkora többletet jelent ez, hogy újabb ellenőröket vettek fel, hogy még így is megéri, még arra is azt mondom, hogy O.K.
Találatok: 174 | Bővebben...
|
|||
Blog
15:39:34
