Zebrán gázolt halálra autóbusz
| Hírek - Baranya megye |
PÉCS - A zebrán gázolt halálra egy idős asszonyt Pécs belvárosában a Pannon Volán autóbusza. A buszvezető ellen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított, és szemtanúk jelentkezését várják.
A korábbi információk szerint az idős asszony a busz alá esett a csúszós úton, és így vesztette életét. Pár órával később azonban kiderült, hogy szabályosan próbált meg átkelni a zebrán, és az autóbusz nem adott számára elsőbbséget.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján az alábbiak olvashatók:
Az eset a Pannon Volán Zólyom utcai autóbusz-állomásán történt. Az asszony a kijelölt gyalogátkelőn haladt, a kanyarodó busz vezetője azonban nem adott elsőbbséget neki és elütötte. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, szemtanúk jelentkezését várja, és eljárást indított a jármű vezetője ellen.
Az AlterBMV már vizsgálja, hogy miként lehetne a közösségi közlekedési eszközöket mentesíteni az alól, hogy a zebrán kötelezően elsőbbséget kell adniuk a gyalogosok számára. Egy autóbusz vagy villamos, nem tud olyan féktávon megállni, mint egy személygépkocsi, a gyalogosok viszont az új törvény értelmében, miszerint a zebrán "elsőbbségük van", minden jármű elé kilépnek.
