Miskolci villamos ügyek
| Hírek - Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
MISKOLC - A kettőből az egyik akadály már elhárult az elől, hogy Miskolc szerződést köthessen új villamosainak beszerzésére a győztes Ganz-Skoda Zrt-vel. Azonban véglegesen sajnos még nem örülhetünk.
A 30 milliárdos beszerzésre már a negyedik közbeszerzést írta ki a Város, azonban eddig mindhárom tendert valamilyen okból kifolyólag érvénytelenítették. A beszerzés tárgya nem kevesebb, mint 31 darab új villamos beszerzése.
A mostani tendert a korábban kizárt, majd visszaemelt Ganz-Skoda nyerte meg, de ezúttal is fellebeztek a döntés ellen. A spanyol CAF és az olasz Ansaldo is. Ezek közül a CAF kérelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság már elutasította, de az Ansaldo fellebbezésében még nincs döntés.
A KDB döntése értelmében a CAF elkésett a jogorvoslati kérelmével, így egyszerűen érvénytelenítették vizsgálat nélkül a beadványát.

A Skoda pályázatát többek között azzal támadják, hogy indokolatlanul alacsony karbantartási díjat állítottak be a pályázatukban. - Ezt független mérnökök és közbeszerzési szakértők is felvetették, emiatt lehetséges, hogy a győztes Skoda árajánlatát is érvényteleníteni fogják.
A végső döntés január 15-én várható. Legrosszabb esetben, ismét újra kell kezdeni a tendereztetést, ami már komolyan veszélyezteti Miskolc villamosfejlesztési projektjét.
