Újabb súlyos baleset Kínában
| Hírek - Külföld |
SANGHAJ (KÍNA) - Újabb súlyos nehézvasúti baleset történt Kínában, ezúttal Sanghajban. Az egyik metróállomáson két metrószerelvény ütközött egymásnak, melynek következtében több, mint 200-an megsérültek.
Rövid időn belül ez a második súlyos nehézvasúti baleset Kínában, és ez az eset is jól mutatja, hogy az egyébként óramű pontossággal közlekedő kínai vasútba, ha a legkisebb porszem is bekerül, akkor annak súlyos következményei vannak.
A mostani balesetben egy korábbi műszaki meghibásodás miatt, az automata vonatirányításról kézi vezérlésre kellett áttérniük a metró dolgozóinak, mivel az egyik szerelvény meghibásodott. Az ütközés ezt követően 40 perccel következett be.
A kínai állami média tájékoztatása szerint is, mely a pár hónappal ezelőtti gyorsvasúti balesetnél is jelentősen alul tájékoztatta a közvéleményt, több, mint 240 utas sérült meg.
A legfrissebb információk szerint azonban, szerencsére nincs halálos áldozata a balesetnek. A legtöbb utas könnyű sérüléseket, csonttöréseket és zúzodásokat szenvedett. A mentők megkezdték a sérült utasok ellátását és kórházba szállítását.
Megjegyezzük, hogy a jelenlegi magyar kormány, kínával közösen kívánja megépíttetni az ország gyorsvasúti hálózatát.
