Az EU-nak sem tetszik, hogy a MALÉV-be pumpáljuk a pénzt
| Hírek - Magyarország |
BUDAPEST - Fel kellett függeszteni a MALÉV rendkívüli közgyűlését a tőkerendezésről szóló napirend tárgyalása előtt. A döntés értelmében meg kell várni, hogy lesz-e EU-szankció. Úgy tűnik, hogy nem csak az AlterBMV-nek szúrt szemet az intézkedés.
A közgyűlést 2012. január 27-ére hívták össze ismételten, a mai napirendi pontokkal azonos témákban.
Mint ismeretes a MALÉV számára nem kevesebb, mint 27 milliárd forintot kívánt pár hónapon belül belepumpálni a Kormányzat. Ebből az összegből egy jelentősebb rész meg is érkezett, azonban a legutóbbi jelentős összegek már nem érkezhettek meg. - A 27 milliárd forintból a BKV összes szóló buszát új buszra lehetett volna, lehetne cserélni.
A napi.hu információi szerint a közgyűlés felfüggesztésére azért kerülhetett sok, mivel a mai napig nem sikerült megnyugtató megoldást találni a nemzeti légitársaság jövőjét illetően. Közben az Unió is vizsgálódik a korábbi állami támogatások miatt, ami akár szankciókhoz is vezethet. - Nyilván nem kell kedves olvasóinknak magyarázni, hogy a légi közlekedés, különös tekintettel a nemzetközi légi közlekedés nem számít közszolgáltatásnak.
Ugyanakkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint, mind a minisztérium, mind pedig a kormány elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában, ezért mindent megtesznek a több sebből vérző cég megmentéséért.
Berényi János, a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Malév igazgatóságának elnöke december 22-én azt közölte: "az elmúlt hónapokban a kimagasló kereskedelmi teljesítmények révén elért pozitív üzemi működés további zavartalan folytatását nem befolyásolja a légitársaság tőkehelyzetének rendezési folyamata".
