Búcsúztatjuk egy buszvezető "kollégánkat" és barátunkat, aki megrendítő hirtelenséggel hagyott itt minket. Bár az Egyesületnek hivatalosan nem volt tagja, de szakmai tudásával sokszor segítette munkánkat, tanulmányunk írásában is segítségünkre volt, mikor műszaki nehézségbe ütköztünk.

Mindenki Bandija főként a Tóvároson át Kamaraerdőbe közlekedő 187-es buszon teljesített szolgálatot minden hétköznap csúcsidőben, és már most nagyon sokan hiányolják a vonalról. - Ő volt az első járművezető, aki utasokkal ment végig a 187-es vonalán.

Bandi igazi Ember volt! Ő volt az, akinek tényleg nagyobb örömet okozott az, ha adni tudott valakinek, mintsem hogy Ő kapjon. A buszon az utasoknak köszönt, ha valaki szaladt a busz után, akkor megvárta. Szinte nehéz olyan utast találni a 87-es buszcsaládon, aki ne ismerte volna, akinek ne okozott volna legalább egyszer szép napot.

Igazi barátok voltak a busszal is!

Sajnos nehéz e sorokat könnyek nélkül írni, mikor halála előtt kevesebb, mint 11 órával még viccek mesélésével tette szebbé a napját az embernek. Az előző héten nem érezte jól magát, de hétfőn ebből is viccet csinált. Elmesélte, hogy hívta a vadászt: "Mondtam a vadásznak, hogy bukta a lőpor árát, mert már jól vagyok, és nem kell, hogy kilőjön." - Sajnos ezt nehéz feldolgozni. (Hülye vadász volt ez: Inkább lőtt, mintsem a pénzt visszaadja.) Nehéz azt is feldolgozni, hogy a buszról leszállva, integetve azt mondta nekünk, hogy "Ugye holnap is jöttök?". Mondtam, hogy másfelé megyek, így nem, de ha mentem volna, Ő már akkor sem jött volna, mert előző este itt hagyott minket. De érezzük, hogy a lelke még a busza közelében van.

Az AlterBMV egy emléklapot helyezett el a HSJ-452-es forgalmi rendszámú autóbuszon a vezető ülés mögötti üvegen, megemlékezésül. Nem tagadom, hogy zokogva írtam meg a megemlékezést, mert egy igaz Emberről kellett írnom, de óriási erőt vettem magamon. - Reméljük, hogy minél tovább ott marad, mivel ezzel a busszal idáig csak kivételes esetben ment más a Bandin kívül. - Tény: ez is rendkívüli eset... de sajnos most már végleges.

Remélem, hogy ott, ahol már Te vagy, boldog vagy, és hallod a madárkáid csicsergését, ahogy szeretted volna. - Nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

Búcsúzunk Tőled, az Isten áldjon Bandi!

Soha nem felejtünk!

Budapest-Törökbálint, 2011. január 14.

Mezei Gyula