1, 100, 3106
| Saját írásaink - AlterBMV |
ALTERBMV - A címben szereplő szereplő számoknak komoly jelentőségük van. 1 éves lett a portál, most januárban volt meg először napi átlagban is a 100 olvasó, és most először volt több, mint 3000 olvasónk 1 hónap alatt! - KÖSZÖNJÜK!
Bizonyára feltűnt, hogy kisebb-nagyobb átalakításba fogtunk az év elején. Ennek az apropója az volt, hogy február 1-jén volt 1 éves az AlterBMV Portál! Az előzményeinken pedig majd lehet röhögni! :)
Először jöjjenek a számok! A portál 1 éve alatt a Google statisztikái szerint, 23748 látogatója volt, ami egyedi látogatót jelent. Ezen látogatók nem kevesebb, mint 92918 oldal letöltést kezdeményeztek az AlterBMV-n, ami azt jelenti, hogy látogatónként átlag 4 oldalt tekintettek meg a kedves olvasóink.
A fenti számoknál azonban sokkal többet jelent az, hogy főleg az utóbbi időben, amit mi sem támaszt alá jobban, mint a januári, azaz az AlterBMV 12. hónapja, egyértelműen kijelenthetjük, hogy növekszik az olvasó táborunk, tehát van értelme annak, amit elkezdtünk. Ezt támasztja alá az is, hogy immár hivatalosan is Törökbálint Város önkormányzata felkérte az AlterBMV-t, hogy készítsen átfogó tanulmányt szűkebben Budaörs és Törökbálint, tágabban pluszban Budakeszi és Diósd közösségi közlekedésének újragondolt megtervezésével.
Most pedig jöjjön a visszaemlékezésünk!
Az AlterBMV Portál legelső megjelenésén, a "BUKO.TK"-n bizonyára sokan fognak most nem nevetni, hanem röhögni! Bizony: Az AlterBMV, mint "BUdapest KOrnyéki TömegKözlekedés" kezdte meg működését, azzal a szlogennel, hogy BUKO.TK - Hogy a tömegközlekedés ne legyen bukó! Ma már számunkra is rendkívül viccesen hangzik, így később erre már csak mint munkacím gondoltunk vissza, pedig a gyökereink ott vannak.
A kezdeti időben úgy gondoltuk, hogy csupán egy komplex utastájékoztatási rendszert szeretnénk letenni az asztalra. Bizonyára kevesen emlékeznek arra, hogy 2008-2009-ben a BKV weboldalán nem voltak vonalhálózati térképek, nem voltak megállónkénti menetrendek (azok még most is hiányosak), ezeket mind az AlterBMV-n látottak hatására vezette be a BKV! - Büszkén jelenthetjük ki, hogy az elmúlt 2 évben hozott fejlesztések az AlterBMV hatására történtek.
Munkánk során azonban rá kellett, hogy jöjjünk: a csupasz információkon kívül az olvasóinknak több kell! Így a sors úgy hozta, hogy az időközben frissítés nélkül maradt metros.hu oldal szerepét is átvettük, azaz álatlános közlekedési hírekkel is szolgálunk, nem pedig csak konkrét forgalmi változásokkal. Ezen túl, megpróbáljuk maximalizálni saját tartalmainkat is, amik a többi cikkhez képest, szinte mindig óriási sikert aratnak.
Ezzel és a 2010-es BKV-sztrájkkal viszont egyértelművé vált, hogy a korábban alkalmazott technikával képtelenek vagyunk arra, amit szeretnénk csinálni. Épp ezért január közepén, a BKV-sztrájk alatt úgy döntöttünk, hogy portál motort alkalmazunk. Ez lett a ma is működő AlterBMV, ami 2010. február 1-jén mutatkozott be a látogatók előtt.
Persze folyamatosan voltak kisebb simítások, de a korábban tapasztalt, nem egyszer havonta változó dizájnt már 1 éve használjuk! Idén januárban kezdődött egy újabb fejlesztés, melynek keretén belül még hangsúlyosabb lett a címpalon a portál-szerűség, és a saját írásainkat a kor elvárásainak megfelelően egy HTML5 slideshow-ba helyeztük el, illetve az oldal az 1 éves születésnapjára kapott egy gyorsmenüt is, aminek menüpontjait reményeink szerint olvasóinkkal együtt fogjuk kiválasztani!
Újabb nagyobb átalakításra természetesen nem kell számítani, a megszokott dolgok a helyükön maradnak.
Nagyon köszönjük, hogy ennyien olvastok, olvasnak minket. Ebből tudjuk azt, hogy van értelme annak, amit csinálunk!
És, hogy kérjen is valamit az ünnepelt! Kérjük, hogy használja ki mindenki, aki már regisztrált a regisztrációban rejlő lehetőségeket... Lehet az oldalon fórumozni, hozzászólni a cikkekhez, a regisztrált tagoknak pedig belépés után, egy külön menüpontjuk is lesz a főmenüben... Legyen mindenki részese az oldalnak, és közösségi oldalakon ossza meg minél több olvasónk az általa érdekesnek ítélt cikkeket.
Amiken lehet röhögni!
Az első képen, még mint BUKO.TK, a második képen már AlterBMV, a harmadik és negyedik változat voltaképp csak szavazásra volt bocsájtva, az ötödik viszont egész sokáig húzta, a mostani portál megjelenéséig.
Érdemes megemlítenünk hogy az előző verziók majd' 2 éves olvasottsága volt 10000 olvasó úgy, hogy 1-1 újratöltést azonnal többszörösen számolt. Most, ezt az eredményt a szigorúbb számlálással is ezt az olvasói számot 3,5 hónap alatt elérjük.






Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.