Nem csak erkölcstelen, jogsértő is a BKV
| Saját írásaink - Budapest |
BUDAPEST - Az egy dolog, hogy a BKV ismét azon járat utasait bűnteti, melyek üzemeltetését a budapesti járatokkal ellentétben kifizetik. De ezen bűntetéssel immár valódi jogsértést is elkövet a cég. Jelenleg jó úton vannak az utasok elriasztása irányába!
A BKV Zrt. minden kétséget kizáróan a BKK utasítására vezette, vezeti be több agglomerációs járaton is az első ajtós felszállási rendet. - "Természetesen" pont ezen járatok utasait bűntették azzal is, hogy az utasokra nézve rendkívül kedvezőtlenül módosultak a Budapest Bérletek szakasz határai és megszűntették rajtuk a napi jellegű, azaz idő alapú jegyek érvényességét is!
A BKV és a BKK azt szajkózza, hogy a Volánbusz, a MÁV-Start és a HÉV mintájára egységesítenek. Amennyiben ez igaz, abban az esetben viszont az illetékes döntéshozóknak tiszteletben kell lenniük azzal, hogy azon járatok, melyek több, mint 1 megálló erejéig hagynak el egy adott települést, nem minősülnek helyi járatnak, hanem helyközinek minősülnek.
2004. évi XXXIII. törvény
az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról
c) helyi személyszállítás: a település közigazgatási határán belül - helyi díjszabás alapján - végzett menetrend szerinti személyszállítás, ideértve a település közigazgatási határon kívül eső vasútállomására (vasúti megállóhelyére), komp- vagy révátkelőhelyére közbeeső megállóhely érintése nélkül történő személyszállítást is,
d) helyközi (távolsági) személyszállítás: a települések között belföldön végzett menetrend szerinti személyszállítás, ideértve az annak részeként egyes települések közigazgatási határán belül - helyközi (távolsági) díjszabás alapján - végzett személyszállítást is,
A törvény értelmében természetesen már bevezetésre került a BKV járatain is a távolsági jegyek és bérletek használata. - 5km-es és 10km-es jegyek, bérletek.
Fontos tény azonban, hogy helyközi járaton a járművezetőnek, különös tekintettel első ajtós felszállási mód esetén helyközi jegyet kell kiadnia és nem pedig helyi jegyet. Ezen jogsértéssel azért bűnteti különösen az utasokat a BKV a helyközi járatain, mivel ugye jogilag olyan nincs, hogy környéki járat, mivel a helyi jeggyel ellentétben a környéki jegynél nem lehet előre váltott vagy helyszínen vásárolt ártarifát alkalmazni.
A jog azért is engedélyezi a helyi járatoton az emelt tarifa alkalmazását az helyközi tarifával szemben, ahol nem engedi, mert a helyi tarifa fix, és az utazáshoz könnyedén vásárolható előre vonaljegy. Ezzel szemben a helyközi járatok sok esetben olyan helyen közlekednek, ahol nincs jegyvásárlási lehetőség és az utazás díja az utazás hosszától is függ.

A BKV jelenlegi jogsértő magatartás módja azért különösen felháborító, mert ha valaki Budapest Bérlettel rendelkezve alkalmi esette közlekedi Budapest határán túlra, és nem kíván bliccelni, kénytelen megvásárolni a 400 forintos jegyet, adott esetben, egy 155 vagy 245 forintos jegy helyett.
Ezen túlmenően a diákokkal és egyéb 50%-os utazási kedvezményre jogosult utasokkal szemben is inkorrekt a BKV viselkedése, hisz ezen személyeket 80 és 125 forintos jegy helyett kényszerít 400 forintos jegy megvásárlására. - Ez már kimeríti a bűntetés fogalmát.
A fentieken túl, a BKV helyközi járatain is a Volánbusz Budapesten belül alkalmazott jegytarifájához hasonlóan, elérhetővé kellene tennie a helyközi tarifa alkalmazását, azaz azt, hogy a Budapesten belüli utazáshoz elegendő legyen 5-10km-es, nem bűtetést tartalmazó jegyet vásárolni.
Ugyanakkor a BKV-nak szükséges lenne a 15km-es vonaljegyek bevezetése is, mivel az egyik leghosszabb BKV-s helyközi járaton egy 15km-es vonaljeggyel a teljes vonal végigutazható, márpedig ennek díja teljesárú vonaljegy esetén 305Ft, míg kedvezményes jeggyel 155Ft, a 400Ft-tal ellentétben. - És ezen díjszabás alkalmazása a törvény által alkalmazandó.
Épp ezért - egyelőre - kérjük a BKV-t és a BKK-t, hogy valamennyi környéki járatán tegye lehetővé a környéki jegyek árusítását - kedvezményes 50%-os formában is -, és hagyjon fel a jogsértő, utasokat indokolatlanul bűntető tarifa alkalmazásától.
Továbbá, ha a BKV a Volánbuszt hozza fel példaként a változtatásokat illetően, akkor nem szabad csak az utasokra nézve negatív hatásokat okozó intézkedéseket átemelni, hanem át kell emelni az utasokra nézve kedvező változásokat hozó intézkedéseket is.

Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.